Házam kitárt kapujában állsz te remegve,
Nyakadon lánc, s a vége nem az én kezembe
Került, hisz nem is kéne.
Gazdád fogja azt, rángatja: te kutya!
Gyere haza, gyere! Nem megyünk be oda!
Nyüszítesz, csaholsz, sírsz: nem akarok menni!
Kell a csont mi bent maradt, el akarom venni!
De húz a balga, húz: nem igaz nem érted!
Ránt még egyet rajta, had fojtson meg végleg.
Nyakad vérzik, inkább engedsz, s haza indulsz félszeg,
S reménykedsz, talán máskor, máshol sikerül elérned
A csontot.
Ablakomból figyelve, könnyek közt reménykedek érted,
De tenni nincs mit, csak nézhetem, ahogy elvonszolnak végleg.
2009
