Gyávákra várni háborúban hasztalan, hisz ők már elfutottak az első lövés eldördülése előtt. Így nélkülük kell kivívni az édes győzelmet, vagy keserű vészt, miből ők már megbecsülést aligha várhatnak. De mi lesz a sorsuk? Hazájukban szégyenkezve bujdokolnak, ők már árulók ott hol régen gyümölcs termett nekik.

Talán ezzel ő is tisztában volt, de már nem érdekelte sorsa. Félelmébe burkolózva szaladt el a golyók süvítő hangja elől. Csak rohant, mint űzött vad kit vadászkopó hajt, s érzi, ha megáll, akkor mindennek vége. A haláltól rettegve inalt, s dobott el minden emberi értéket, mit ezelőtt ő is fontosnak tartott.  Már a saját lelkiismerete elől menekült.

Egykor önszántából indult a csatába, de végül mindent hátrahagyott: bajtársait, elveit, az életét. A gyávaság megpecsételte. Szégyenkezve teltek napjai, megváltást ő már csak a haláltól kaphatott. Pont attól, mi elől menekülni akart.

Tudd halandó, ki földi porban élsz: Sorsod elől nem menekülhetsz el, de az utat te választod meg felé!

2009