Minap délután egy lakótelepi parkolóban dekkoltam, a mester úrral volt találkozóm. Mindig késik, gondoltam rágyújtok egy cigire ameddig megvárat. Miközben szívtam, a szélső tömb mögül egy fiatal, feltűnően zavart lány lépett elő. A kék nejlon szatyrát markolászta, s közben tekintetével parkoló aszfaltját pásztázta. Az emberek megunt cigi csikkjeit kereste, hogy összeszedje azokat. Felém közeledett, s érdeklődve figyeltem, amint a szorgalmi munkáját végzi.

Eszembe jutott, hogy a kocsi hamutartója már tele van egy ideje, de minidig elfelejtem kiüríteni, mikor kuka is van a közelben. Kapva kaptam a soha vissza nem térőn, a legkedvesebb modoromban megkérdeztem tőle segítene e nekem, kidobhatnám e az összegyűlt csikkjeimet az szatyrába? A lány egy kukkot se szolt zavarában, széles mosoly nyílt az arcán, lassan közelebb lépett, hogy áldását adja. Miközben intézkedtem. elmeséltem jótevőmnek, hogy én nem szoktam ám eldobni a csikkem,, csak a parazsat sodrom ki, hogy ne bűzölögjön a kocsiban.

Munkánk végeztével, hálásan megköszöntem neki, és megdicsértem őt, hogy milyen nemesen cselekszik és bárcsak több ember tenne ilyet. A mosolygósom amilyen csöndben jött, úgy is sietett tovább. Nem is csoda, hisz mindig akad bőven munka.

Felemelő élmény volt. Úgy éreztem egy rövid időre társakká váltunk, egy nemesebb világban.

17.04.23. Vasárnap hajnal.